| |
V.
A „Haydn papa” megszólítás s vele a kedélyes öregúr imázsa a Haydn-recepció olyan ordas közhelyévé vált, hogy a zeneszerző személyiségének borúsabb oldala majd’ két évszázadon át csaknem teljesen ismeretlen maradt. Pedig Haydn levelei gyakran tanúskodnak fájdalmas melankóliáról, amelyet csak részben magyarázhat az Eszterházán és Kismartonban élő „vidéki” zeneszerző nosztalgikus vágyódása a bécsi társasági élet után. Haydn magányosságának oka sokkalta inkább Maria Anna Kellerrel kötött szerencsétlen házassága lehetett, s kiváltképp az, hogy – mint egyik életrajzírójának elpanaszolta – „a feleségemnek édesmindegy, suszter-e a férje vagy művész.”
|
 |
A Bécsben élő Leopold von Genzinger doktor többek között Esterházy Miklós herceg kezelőorvosa is volt – feleségének, Marianne von Genzingernek Haydnnal való meleg barátsága is bizonyára innen ered. Bartha Dénes szép megfogalmazása szerint a zeneszerző „azt találta meg Genzingerné otthonában és leveleiben, amit egyébként senki más – sem zsémbes felesége, sem Luigia Polzelli szerelme – nem nyújthatott neki: tökéletes megértést, a művelt, harmonikus családi otthon melegét, művészete és személye iránti őszinte érdeklődést és szimpátiát.” Bár a mű nyomtatott kiadásán nem szerepel ajánlás, a fennmaradt levelezés szerint az 1789–90 fordulóján írott Esz-dúr billentyűs szonátát Haydn kifejezetten Marianne számára komponálta. |
 |
Az 1779 márciusában Eszterházára érkezett hegedűs, Anton Polzelli és felesége, Luigia szerződtetése szakmai szempontból szerencsétlen választásnak bizonyult: a hamaros elbocsátástól a jelek szerint csupán a fiatalasszonnyal viszonyt kezdő Haydn határozott közbelépése mentette meg a párt. E kapcsolatnak a zenetörténet számos különleges kompozíciót köszönhet – olyan ún. betétáriákat, amelyeket Haydn az Eszterházán játszott operákban előforduló, Luigia számára azonban túl nehéznek bizonyult számok helyére illesztett be más zeneszerzők műveibe. Az itt látható partitúrában például Pasquale Anfossi egy áriáját kellett törölni (a bal oldalon), s a helyettesítésére szánt Haydn-ária szerzői kéziratát utólag kötötték be az eredeti kottába. |
|
Haydn 1791-ben, első angliai útja során ismerkedett meg a néhány évvel korábban megözvegyült Rebecca Schroeterrel, akinek hozzá írott több mint húsz levelét – talán mert szerzőjük utóbb visszakérte az eredetiket – gondosan bemásolta akkori naplófüzetébe. Kettejük kapcsolatáról sajnos e mindennapos apróságokra korlátozódó levelek keveset árulnak el, jóllehet a zeneszerző egyik korai életrajzírója szerint Haydn, ha nőtlen lett volna, szívesen feleségül vette volna az özvegyet. A zeneszerző mindenesetre élete végéig gondosan megőrizte az elhunyt férj, Johann Samuel Schroeter műveit tartalmazó hat kötetet, amelyeket minden bizonnyal Rebeccától kapott ajándékba.
|
 |
Haydn 1781-ben publikálta első dalgyűjteményét, melynek tizenkét darabja közül a legtöbb szerelmi témájú. Minthogy a sorozatot a zeneszerző eredetileg Esterházy Miklós akkori ágyasának, Elisabeth Clairnek kívánta dedikálni, kézenfekvőnek tűnik, hogy a dalok komponálásakor egyszersmind a maga Luigia Polzellivel való hasonló kapcsolata is az eszében járhatott. A gyűjtemény záródarabja, a Christian Felix Weiße versére írott „Az anya túl kései érkezése” utolsó soraiban az enyelgő fiú és lány között megesik a jóvátehetetlen baj – mint a kottát ismerők felfedezhetik, Haydn megzenésítésében nem csupán a kedves mama, de ironikus utalásként már az énekszólam első belépése is egy ütemmel elkésve érkezik. |
| |
|
|
|
