| |
IV.
Haydn mélyen hívő ember volt, aki több mint egy tucat misét és számos kisebb egyházi művet komponált. Még jellemzőbb azonban, hogy legtöbb nem kifejezetten vallásos témájú kottakéziratának kezdetére is az In nomine Domini („Isten nevében”), végére pedig a Laus Deo („Dicsőség Istennek”) szavakat jegyezte fel. „Mikor nem nagyon megy a komponálás”, mesélte egyik életrajzírójának, „fel s alá sétálok a szobámban rózsafüzérrel a kezemben, elimádkozom néhány Üdvözlégyet, és akkor újra gondolataim támadnak.” Amikor pedig A teremtés című oratóriumának egy különösen hatásos pillanatát a hallgatóság egy alkalommal hangos tapssal kezdte ünnepelni, Haydn kezével az ég felé mutatva csak ennyit mondott: „Onnan jön.”
|
|
A teremtés óriási sikere Haydnt és szövegíróját, Gottfried van Swietent egy újabb oratórium megírására ösztönözte – Az évszakok azonban (bár zenéje semmiképp sem alábbvaló elődjénél) értelmiségi körökben csalódást keltett A teremtésénél kevésbé emelkedett témája miatt. Utolsó aktív éveiben a zeneszerzőt számtalan barát és ismerős próbálta meggyőzni, hogy az oratóriumpárt egészítse ki még egy darabbal, mely ismét egy nagyon is fennkölt témát, az utolsó ítéletet dolgozhatná fel. Egy Wagram közelében működő plébános, Ignaz Scheiger kifejezetten e célból írott (és sok tekintetben A teremtést utánzó) szövegkönyve fenn is maradt Haydn könyvtárában, a zeneszerzőnek azonban már nem volt ereje megkomponálni azt. |
 |
Krisztus hét szava a keresztfán című zenekari művét Haydn egy különleges, Cádizból érkezett megrendelésre komponálta: a gyülekezetnek az egyes szavak feletti kontemplációját hét lassú tempójú zenekari tétel kíséri – az egyetlen gyors részlet a ciklust lezáró „Földrengés”. A kompozíciót a zeneszerző hamarosan vonósnégyesre is átírta, egy Joseph Friebert nevű passaui muzsikus pedig néhány évvel később egy kórusszólamokkal kibővített változatot is készített. Haydn elégedetlen volt Friebert átdolgozásával, így 1796-ban maga is oratóriummá bővítette a kompozíciót. Mint a bemutatott kéziratban jól látható, az eredeti változat zenekari szólamait előbb segédjével lemásoltatta, majd ezekhez saját kezűleg – s helyenként kivakarással javítva – írta hozzá a harsonák, a klartinétok és a fuvolák szólamát, illetve a négyszólamú kórust.
|
|
Mint Haydn oly sok hasonló partitúrájában, a ma 13-as sorszámmal azonosított D-dúr szimfónia szerzői kéziratának kezdetén is feltűnik az In Nomine Domini, végén pedig a Laus Deo felirat. A címlapon emellett szerepel a zeneszerző – szokás szerint olasz nyelvű – szerzőmegjelölése (Giuseppe Haydn), illetve rövidített datálása is (az 1763 első számjegyét a felülre húzott vonás helyettesíti). E kézirat külön érdekessége a legalsó sorba szemmel láthatóan utólag beírt üstdobszólam (Timpano).
|
|
Az 1767-ben komponált Stabat materre Haydn különösen büszke volt - még tíz évvel utóbb írott önéletrajzában is felemlegette azt a hozzá írott levelet, amelyben kora egyik legnépszerűbb komponistája, Johann Adolph Hasse méltatta e művet. Egy másik tekintélyes kortárs, Johann Adam Hiller pedig egyenesen német fordítást készített kifejezetten Haydn Stabat materéhez, hogy a mű mennél könnyebben utat találhasson a hívőkhöz. Az itt látható kéziratos kottába Jacopone da Todi eredeti latin szövege mellé Hiller német fordítását is bemásolták – a piros ceruzás bejegyzések arról tanúskodnak, hogy a mű az Esterházy-udvar környezetében előadásra is került. |
| |
|
|
|
