| |
I.
Haydnt a történészek leggyakrabban mint jelentős újítót emlegetik, akinek életműve több fontos zenei műfajnak is új irányt szabott. A zeneszerző maga – a rá jellemző szerénységgel – mindezt a „Pompakedvelő” Esterházy Miklós szolgálatában töltött évtizedek zavartalan alkotói nyugalmával magyarázta: „Hercegem meg volt elégedve munkáimmal, sikerem volt; mint a zenekar vezetőjének alkalmam nyílott kísérletezni, megfigyelni, hogy mi fokozza, mi gyengíti a hatást, vagyis javítani, pótolni, törölni és merni. A világtól el voltam szigetelve, környezetemben senki sem tehetett önmagam iránt kétkedővé, és nem gyötörhetett, így aztán eredetivé kellett válnom.”
|
 |
Minden túlzás nélkül elmondható, hogy Haydn mintegy hetven kvartettjében kristályosodott ki az az ideál, amelynek értelmében e műfajban a négy hangszerjátékos egyenrangú félként „párbeszédet” folytat egymással. Az 1781-ben komponált, opus 33-as szám alatt megjelent vonósnégyes-sorozat hirdetésében maga Haydn is úgy fogalmazott, hogy e műveit „egészen új, különleges modorban” (auf eine ganz neue, besondere Art) írta. A kottaoldal alján olvasható ajánlás nyomán („Az orosz nagyhercegnek dedikálva”) e műveket gyakran „Orosz” kvartettekként is emlegetik. |
 |
Haydn műveinek egy-egy különösen eredeti fordulata szinte már túl merésznek is bizonyult a kortársak számára. Az 1771-ben keletkezett, a modern számozás szerint 42. szimfónia lassú tételének saját kezű kéziratában például maga a zeneszerző változtatott meg egy rövid szakaszt, alighanem a bemutatón szerzett keserű tapasztalata nyomán. Néhány hangot kivakart és átjavított, a következő három ütemet pedig egyszerűen kihúzta, a satírozás fölé mindössze ennyit jegyezve be: „Ez túlságosan vájt fülek számára való volt” (Das war vor gar zu gelehrte Ohren). |
 |
A különféle zenetörténet-könyvek Haydnt gyakran mint „a szimfónia atyját” emlegetik: az ő több mint száz szimfóniát felölelő életműve a mai napig meghatározza a műfajról való gondolkodásunkat. Ezúttal csupán egyetlen fontos újítását kiragadva: Haydn az elsők között írt lassú bevezetést a gyors nyitótétel elé – az 1770-es évek elején komponált 60. szimfónia itt látható hegedűszólamában például négy sor lassú (Adagio) bevezetést követően indul a gyors (Presto) tétel. Az óriási tempókontraszt ebben az esetben alighanem programatikus jelentéssel is bír, ugyanis e mű eredetileg Jean-François Regnard A szórakozott című vígjátékához készült színpadi kísérőzenének. |
| |
|
|
|
