II.
Az idős Haydn ugyan tökéletes idillként emlékezett vissza az Esterházyak szolgálatában töltött éveire, az udvari szolgálat azonban számtalan rutinszerű kötelezettséggel is járt, amelyek gyakran alig hagytak időt a komponálásra. 1761. május elsején kelt első szerződése értelmében például Haydnnak kellett felügyelnie nem csupán muzsikusai rendezett öltözködését és jó magaviseletét, de a hangszerek és kották állapotát is. Az 1770-es évek közepétől ráadásul az eszterházai operaházban évente akár száznál is több előadást tartottak, ami a bemutatandó művek betanításának, előadásának és alkalmanként átdolgozásának hatalmas munkáját rótta a zeneszerzőre.
|
|
„Pompakedvelő” Miklós maga is lelkes műkedvelő muzsikus volt: egy a modern zenekar hangszerei közül leginkább a csellóra emlékeztető gamba-féleségen, az úgynevezett barytonon játszott. Haydn egyik fontos kötelezettsége volt az e hangszerre szánt művek komponálása – a baryton, brácsa és cselló együttesére írott triókból több mint százhúsz maradt fenn. Ezek a művek e már Haydn idejében sem gyakori hangszer eltűnése óta csak nagyritkán hallhatóak: az itt kiállított (eredetileg Miklós herceg születésnapjára készült) trió „pariton” – szólamára már a 19. században rákerült a ceruzás megjegyzés, hogy az – jobb híján – hegedűn is megszólaltatható. |
|
Udvari zeneszerzőként Haydnnak természetesen feladata volt az Esterházyak nevezetes családi eseményeihez kapcsolódó reprezentatív művek komponálása is: a herceg vagy a hercegné neve napja például számos ünnepi kantáta és mise írására adott alkalmat. Az Acide című „színházi ünnep” (festa teatrale) 1763. január 11-én szólalt meg először Miklós herceg legidősebb fia, Antal menyegzőjéhez kapcsolódva. Az itt látható ária szerzői kézirata – mint arról a bal alsó sarokban látható szám tanúskodik – Haydn saját gyűjteményében a 238-as számot viselte.
|
|
A ma az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárában Acta musicalia jelzet alatt őrzött „zenei iratok” Haydn számos mindennapos teendőjéről tudósítanak. Az itt bemutatott számlán a zeneszerző egy kismartoni lakatosmester egy csembalón és két hegedűn elvégzett javításait hagyta jóvá aláírásával (a Haydn nevet követő kacskaringós Mpria a Manu propria – „saját kezűleg” – rövidítése). |
|
A dokumentumon szereplő három-három aláírás és pecsét egy egészen rendkívüli eset lezárását jelzi: 1771 novemberében egy eszterházai vendéglőben verekedés tört ki a hercegi zenekar két muzsikusa között, melynek során F. Xavier Marteau csellista gyűrűjével kiverte Zacharias Pohl oboás szemét. A verekedést követő jogvita természetesen az udvari karmester közreműködésével oldódott meg, aki tanúként alá is írta a havi részletekben fizetendő kártérítésről szóló megegyezést. |
|
Cimarosa „Az aggódó impresszárió” (L’impressario in angustia) című operája az 1790-es szezonban került színre az eszterházai operaházban. Haydn jelentős változtatásokat hajtott végre a partitúrán, így többek között a Campanello nevű szereplő – a kézirat jobb oldalán kezdődő – áriáját megelőző szakaszt is átalakította. Haydn a saját kézírásával fennmaradt, revideált változat végére az Aria 8 megjegyzést írta, jelezve, hogy ezt a kottalapot a No. 8-as ária elé kell befűzni Cimarosa művének kottájába. |
|
Az eszterházai operaház vezetőjeként Haydn 1776 és 1790 között mintegy kilencven, nem maga írta operát mutatott be. Ezek legtöbbjét bécsi kottamásolóktól rendelték, de nem számított ritkaságnak az sem, hogy egyenesen Itáliából hozassák meg néhány különösen érdekesnek tűnő mű teljes zenei anyagát: Pasquale Anfossi Isabella e Rodrigo című operája például Bolognából érkezett az 1781 márciusi bemutatóra. Egy–egy opera partitúráját és zenekari szólamait egyetlen kupacba összefogva tárolták az Esterházy-gyűjtemény jellegzetes, csíkos tékáiban. |
| |
|
